Kicsit hülyén érzem magam. Beteljesületlen elképzelések, sematikus tervek és egy jobb jövő kilátása. Aztán váltás teljes képernyős módra.
Most vasárnap este van, egy középsúlyosan fogyatékos hét vége, de egy tökéletes befejezése napnak. Ma már éreztem mindazt, amit eddig csak hallomásból. Valahogy értésére kéne adnom, hogy iszonyat jól vagyok, de csak itt a hotelszobámban keresgélem a szavakat.
Kicsit később majd kimegyek csevegni a Lendlédivel, de előbb megnézem az új brazil turistákat. Állítólag egy 18 éves szüzet rejtegetnek valahol, ami már önmagában is egy paradoxon.
Különben Lendlédi. Azt mondja, vegyem fel Facebook –on. Mondom, jó. Megadja a nevét, rákeresek, 1745 találat. Köszi, majd kiválogatom. Helyette SMS-t írok, mert valahogy tudatnom kéne a Kedvessel, hogy szeretem. Válasz lesz? Most egyszer mintha azt mondta volna, biztosan lesz. De még mindig ott a kétségbeesett félelem: vajon most végre igazán bízhatom benne?
ezt mondtátok + én