Kiültem a parkba nézni a népeket amint bátran küzdenek Isten fanyar humora ellen. A lábam már egész jó, hajam viszont nincs, szóval nem egy látvány, ami lett belőlem. Vigyáztam is, ne menjek a játszótér közelébe, kerülöm a konfrontációt.
Tegnap éjjel orvosost játszottam, de nem volt izgi. Inkább egy árelleni mellúszás, ahol tényleg nem lehet a kezeket használni. Aztán valami alvás, szerencsére egyágyas szobában. Közben titokban telefon. Egy ember tartja a lelket bennem, de már ő sincs.
Reggel persze belehánytam a felkelő napba. Utálom az egészet már.
ezt mondtátok + én