A mai napomat konkrét rosszulléttel kezdtem, azon ritka esetként, hogy a háziorvosnál kötöttem ki. Átlag háromévente látjuk egymást, de mindig örömmel fogad. Megnyugtatott, hogy semmi extra, csak a gyomromra szaladt az influenza épp aktuális válfaja. Hazafelé kímélő étrend beszerzése, országos hálózat, helyi kirendeltség. Szép, új, tiszta.
Aránylag kevesen, hamar a kasszánál. Számla ezervalahányszáz. Nyújtom a húszezres bankjegyet, kerekedő szem a válasz.
- Nem lehet húszezressel fizetni, – mondja – nem tudok belőle visszaadni.
- Hát akkor kerítsünk váltót a főpénztárból, vagy mit bánom én honnan. – annyira vagyok jó fej, hogy semennyire. Mennék haza a saját WC-mbe hányni.
- Nem. – a válasz fellebbezhetetlen.
Némi hezitálás után már a könyörtelen üzletvezető asszony sajnálja a történteket, de nem tud segíteni. Nem lehet húszezressel fizetni.
Én pedig szépen, néha szótagolva magyarázom neki:
Emlékeimben valahol van egy olyan fogyasztóvédelmi szabályozás, mely előírja, hogy a kereskedőnek gondoskodnia kell a megfelelő mennyiségű váltópénzről, de ettől akár el is tekinthetünk. Kissé nyomósabb érvem az, hogy a húszezer forintos bankjegy a Magyar Köztársaság hivatalos pénze, mellyel Magyarország egész területén fizethetek.
Hát basszus! Nem a sarki butikba mentem be egy cipőfűzőt venni 130 forintért nyitás után két perccel egy húszezressel.
Ő nagyon sajnálja.
ezt mondtátok + én