Háromórás autózás, két eltévedéssel, több mint elég az ingerküszöbömnek. Közben a családom másik fele ugyanezt, csak délfelé, viszont elromlott klímával. Ne sajnáltasd magad, lehet, másnak még rosszabb.
Nem mondok részleteket, hogy mennyire utáltam. Legyen elég annyi, hogy ha egész nap folyamatosan azt kérdeztem magamtól: „Mi a f*szomat keresek én itt?”
Kérem olvasóimat, hogy kiskorú gyermekeik fejét fordítsák el a monitortól, mert a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések jelennek majd meg. És még.
Hát mi a telib*szott mocskos k*rva anyjukat szórakoznak még? Ott fekszik az a szerencsétlen asszony olyan inoperábilis agytumorral, hogy innen már nincs visszaút. Azt sem tudja, hogy mi van körülötte. Nem tud enni, nem tud inni, nem ismeri fel az embereket. Csövekben megy be, ami csövekben jön ki. És ezek még folyamatosan nyomják a gyógyszert és a kezelést, mert azt kell. Mert azt muszáj.
A g*ciért nem hagyják már elmenni? Ebbe mindenki belenyomorodik lelkileg. Mindenki. A beteg és a szerettei egyaránt.
P*csába!
Az új esélyegyenlőségi törvény nem mindenki számára sugallt megnyugtató jövőképet.
ezt mondtátok + én